július 20, 2018

Integrált tűzvédelem

A technológiai előnyök kihasználásával a tűzvédelem reaktív műveletből, aktív védelemmé alakítható.

A tűzesetek okozta károk emberi életekben, személyi sérülésekben és gazdasági károkban mérhetők. Megfelelő aktív védelemmel megőrizhetjük épületeink értékét és életeket óvhatunk meg.

A tűzesetek nagy károkat okoznak a társadalomnak. A Fire Safe Europe szervezet szerint, amely a tűzvédelem megerősítésének elkötelezett híve az EU-n belül, az európai tűzesetek éves költsége megközelítőleg 126 milliárd euróra tehető. Ami viszont még ennél is fontosabb, hogy a tűzesetek emberi sérülésekkel és halálesetekkel járnak. Európában évente megközelítőleg 70.000 ember kerül kórházba tűzhöz köthető súlyos sérülésekkel, a tűzesetek pedig évente körülbelül 4.000 ember halálát okozzák.
A passzívtól az aktív tűzvédelemig
Mivel a tűzesetek túlnyomó része épületekben fordul elő, a védelem kulcsfontosságú szerepet játszik az anyagi veszteségek csökkentésében és az emberi életek megóvásában. A terület készen áll a fejlesztésre. Bár az 1860-as és 1940-es évek között kifejlesztett tűzoltó és füstérzékelő berendezések még ma is felbecsülhetetlen értékűek, a manapság elérhető tűzvédelmi rendszerek túlnyomórésze passzív és reaktív. 
A technológia rohamos fejlődésének és az úgynevezett internetes ipari forradalomnak köszönhetően mindez most megváltozni látszik. Az adatgyűjtésnek, az adatelemzésnek és a gépek közötti egyre növekvő kommunikációnak köszönhetően, a tűzvédelem hamarosan egyre aktívabb műveletté válik majd.
Intelligens rendszerek – a jövőkép
Képzeljünk el egy olyan épületet, ahol a szellőzőrendszer integrálva van az épület egyéb alkotórészeibe és folyamatosan felügyeli a rendellenességeket. Míg a szellőző légcsatornákban lévő szabályozózsaluk folyamatosan információt szolgáltatnak a füst mennyiségéről, addig a létesítmény nyílászáróin elhelyezett érzékelők elemeznek szinte mindent a helyiség hőmérsékletétől kezdve, az épületben tartózkodó személyek pillanatnyi számáig. Az ilyen típusú adatokhoz való valós idejű hozzáférés lerövidíti az észlelés és a védelem megkezdése között eltelt időt, például a tűzcsappantyúk aktiválásának idejét, de ezen felül segítséget nyújthat a tűzoltók és a katasztrófavédelem számára is, hogy jobban felkészülhessenek a kiürítésre.

Példamutatás
Számunkra egyértelmű a cél. A tűzvédelemnek egy reaktív műveletből olyan intelligens rendszerré kell átalakulnia, amely képes aktívan előre jelezni a veszélyes helyzeteket és meghatározni a tűz valószínűségét. Ennek megvalósítása növelni fogja épületeink értékét, és pénzt takarít meg számunkra minden téren, a biztosításoktól kezdve egészen a helyreállítási költségekig, illetve lehetővé teszi, hogy csökkentsük a sérülések és halálesetek számát. A tűzcsappantyúktól, a füstcsappantyúkon át a hatékony légcsatornákig mindent magában foglaló, erőteljes alapszolgáltatásával a Lindab készen áll a küldetés teljesítésére.  
 

Gyors funkciók