augusztus 23, 2016

20 milliárdos forrás nyílt meg a mezőgazdaságban

Szigorú energetikai és tervezési követelmények mellett nyerhetnek 100 milliós támogatást a mezőgazdasági vállalkozások csarnoképítésre

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Összesen 19,68 milliárd forintos keretösszeggel indult el augusztusban a Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése című pályázat. A kiírás keretében maximum 50 százalékos támogatási intenzitás mellett juthatnak akár 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz a mezőgazdasági vállalkozások. A kötelező létszámtartásra és üzleti eredményre vonatkozó feltételek mellett a szárítóknál ugyanakkor figyelemmel kell lenni az Építési normagyűjtemény és az energetikai előírások követelményeire is. A terménytárolóknál pedig az innovatív, visszacsöpögés-gátló berendezések lehetnek kulcsfontosságúak - hívják fel a figyelmet a Lindab Kft. szakértői.
Budapest, 2016. augusztus 23. Augusztus 5-ével nyílt meg a Széchenyi 2020 keretében és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozásában a „Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése” című pályázat. A kiírás célja a magyar mezőgazdaság versenyképességének javítása a terménytárolók műszaki színvonalának fejlesztésével. A kiírás mintegy 19,68 milliárd forintos támogatási keretet kínál a hazai mezőgazdasági vállalkozók számára, amelyből a közép-magyarországi régióban 40, azon kívül pedig 50 százalékos támogatási intenzitás mellett legfeljebb 100 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak a jelentkezők.
A fenti támogatás megszerzéséhez ugyanakkor szigorú követelményrendszernek kell megfelelniük a pályázóknak. Egyfelől teljesíteniük kell az Építési Normagyűjteményben (ÉNGY) foglalt kritériumokat, vagyis a pályázóknak az építési projekteknél nem listaárakat, hanem valós költségterveket kell benyújtaniuk kérelmeikhez.
„A kiírás értelmében a pályázóknak előzetesen elkészített, pontos költségtervezettel ellátott tervdokumentációt kell beadniuk az ÉNGY értelmében. Ez egyfelől komoly ráfordítást jelent a számukra, másfelől azonban biztosíték is, hiszen a leendő kivitelezőtől bekért árajánlat miatt jóval kisebb az esélye, hogy a valós költségek majd túlhaladják a tervezett büdzsét. Ez a fajta kiszámíthatóság komoly előnyt jelenthet, különösképpen a kisebb mezőgazdasági vállalkozásoknak”– emelte ki Sulyok András, a Lindab Kft. magyarországi vezetője.
Másfelől a hűtési, fűtési és szárító funkcióval rendelkező épületeknél a vonatkozó energetikai követelményeket is be kell tartaniuk a kedvezményezetteknek. A kisméretű terménytárolók, terménytisztítók és terményszárítók energiahatékonyságának javítását, illetve megújuló energia felhasználását célzó beruházásoknál ugyanis legalább 10 százalékos fajlagos energiahatékonyság-javulást kell elérni. Ezt a hatékonyságjavulást a projektet megelőzően, illetve az azután készített energiatanúsítványok összehasonlításával szükséges igazolni. A pályázónak tehát a tervdokumentációban energetikai számításokkal egyértelműen be kell mutatnia, hogy milyen energiahatékonyság-növekedés érhető el a fejlesztéssel. A tervet szakértővel szükséges ellenjegyeztetni.
Az energetikai elvárások mellett továbbá minden tárolónál kulcsfontosságú a visszacsöpögés meggátlása is. Ezen a téren a szakértő szerint azok az innovatív megoldások lehetnek a gazdák segítségére, amelyek a páramegkötésről és a szellőztetésről is képesek gondoskodni ezekben a tároló csarnokokban.
„A terményekből keletkező pára kicsapódhat a tároló tetőszerkezetére, ami aztán visszacsöpögve erősen károsítja a termény állagát. Ezt kivédendő a Lindab terménytárolóit egy speciális filcbevonattal látjuk el, amely 110 ml/m2 nedvességet képes megkötni, ennek kiszellőztetéséről pedig a csarnok gerincénél kell gondoskodni” – hangsúlyozta Sulyok András.
A szakértő hozzátette, a vállalkozások gyakran nem fordítanak kellő figyelmet az egyszerű tárolók szellőztetésére, amely a pára távozását lehetővé teszi, azonban távol tartja a madarakat és egyéb állatokat a raktártól. Éppen ezért külön jelentősége lehet azoknak a Lindab Kft. által forgalmazott perforált lemezeknek, amelyek a két funkciót együttesen képesek ellátni.
***
 
A Lindab Kft-ről:
A Lindab Kft. a Lindab Group leányvállalataként 25 éve van jelen Magyarországon. A nemzetközi cégcsoport tagjaként a Lindab Kft. légtechnikai rendszerekhez és könnyűszerkezetes épületekhez fejleszt, gyárt és értékesít minőségi termékeket és összetett megoldásokat. A vállalat termékei egyaránt hasznosíthatóak az agrár- és ipari termelésben, az energetikában, a lakó- és irodaházak korszerűsítésében, valamint a honvédelem területén is. A Lindab termékeit és szolgáltatásait a prémium minőség, a könnyű szerelhetőség, valamint az energiahatékonyság és a környezettudatosság jellemzi.  A stockholmi OMX tőzsdén LIAB néven jegyzett, 32 országban jelen lévő és mintegy 5 100 főt foglalkoztató Lindab Group forgalma 2015-ben 7 589 millió svéd korona volt. Az ipari szegmens az értékesítés 80, míg a lakossági  építőipari piac az értékesítések 20 százalékát teszik ki.
 

Gyors funkciók