február 13, 2017

Hogyan védekezhetünk a tetőről lezúduló hó ellen?

A mostani tél a korábbi évekkel elletétben zord és csapadékos. A jelentős hómennyiség egyre nagyobb veszélyt jelent nem csak a tetőkre, de az épületet használókra is. Gyakran lehet hallani, hogy a tetőről lezúduló hó járókelőkre, járművekre és egyéb értéktárgyakra zuhan. A megfelelő hófogó rendszer alkalmazásával azonban az ilyen jellegű balesetek elkerülhetőek lennének.
Nézzük meg, milyen előnyei vannak a hófogó alkalmazásának!

A Magyarországon érvényben lévő szabályozások sajnos nem határozzák meg konkrétan, mit is kell tenni a tetőn lévő hóval. Ezt a tőlünk északabbra található országok, például Németország és Svédország precízebben szabványokba foglalják.A megfelelő iránymutató szabályozások hiányában a hófogási rendszer részletes kialakítási módját minden esetben a tető lejtésétől, a klimatikus viszonyoktól, azaz az épület tengerszint fölötti magasságától, a hó mértékadó mennyiségétől, stb. és az építtetői igényektől függően az adott épület felelős tervezőjének kell meghatároznia.
A Lindab cég a vonatkozó svéd szabványok és jogszabályok részletesebb előírásait javasolja figyelembe venni Magyarországon is, az Eurocode szerint meghatározott mértékadó hóteher alapján.
Nézzük meg, hogy pontosan mekkora hósúly veszélyezteti a tetők alatt közlekedőket!
A hó fajtája
Sűrűség kg/m3
szűzhó
10-30
porhó
30-60
tapadó hó
60-150
finomszemcsés hó
100-300
préselt hó
150-300
régebben hullott hó
200-600
csonthó
600-800
lebegő hó, zúzmara
200-300
jég
800-900
 
Mi adhat biztonságot?
Lindab Protectline Tetőbiztonsági rendszer
A Lindab Protectline Tetőbiztonsági rendszer célja a tetővel kapcsolatos biztonságtechnikai igények, követelmények magas szintű kielégítése. A rendszer alapvetően két fő termékcsoportot foglal magába. Az egyik csoportot a hófogó rendszerek széles választéka adja, amelyek a tetőn felgyűlő hótömeg lecsúszását hivatottak megakadályozni, az eresz alatt tartózkodó személyek és ott lévő értéktárgyak védelme érdekében. Ide tartozik a hóvágó, a csöves hófogó és a hórács. A másik nagy termékcsoport pedig a tetőn folyó munkálatok, például szerelés, karbantartás, javítás, és a közlekedés biztonságossá tételét szolgálja. Ide sorolható a tetőlétra, a tetőjárda, a falilétra és a biztonsági korlát.
A Lindab Protectline rendszer úgy lett kifejlesztve, hogy mindenfajta Lindab tetőfedéshez (trapézlemez, cserepeslemez, korcolt síklemez, szendvicspanel) kiválóan illeszkedjen, illetve biztosítson megfelelő teherbírást, vízzáróságot, tartósságot. A tetőbiztonsági rendszer eleget tesz a jelenleg hatályos összes európai biztonsági jogszabálynak, szabványnak, előírásnak.


Milyen előnyökkel rendelkezik a Lindab Protectline Tetőbiztonsági rendszer?
A rendszer rendkívül biztonságosan használható, alkalmazásával elkerülhetőek a hó lezúdulásából fakadó balesetek. A Lindab Protectline magas előregyártottsági foka miatt könnyen, gyorsan felszerelhető, ezáltal pedig csökken a helyszíni kivitelezési idő, illetve alacsonyabb költségekkel jár. A rendszer többfunkciós: egyaránt használható családiházak, középületek és ipari csarnokok esetében is. A Lindab Protectline valamennyi elemének anyaga tartós korrózióvédelemmel ellátott, tűzihorganyzott, nagyszilárdságú acél. Ezen kívül az elemek külső megjelenése igényelhető natúr vagy színes festett felülettel.
 

Kérjük, a pontos felhasználásról érdeklődjön a +36 23 531 300-as telefonszámon, vagy az info.profil@lindab.hu e-mail címen.

Gyors funkciók